A női labdarúgás

A női labdarúgás világszerte látványos fejlődésen ment keresztül az elmúlt két évtizedben. A női futball tömegbázisa világszerte rohamosan növekszik, miközben a szakág egyre markánsabban van jelen a médiában is. A nők bevonása a futballba elősegíti, hogy a szülők több fiú és lány számára válasszák sportágként a labdarúgást, illetve, hogy a meccsnézés mind a helyszínen, mind a televízióban igazi családi program legyen.

Az MLSZ törekvései a női labdarúgás területén az elmúlt időszakban elsősorban a női játékosok számának növelésére, valamint a „fehér foltok” csökkentésére irányultak. Intézményi keretek között (óvoda, iskola) mára több, mint 30 ezer leány labdarúgót tartanak nyilván, a versenyengedélyes játékosok száma pedig 10 év alatt a négyszeresére emelkedett. Ma már a férfi NB I és NB II minden csapata számára kötelező női csapat működtetése is. 2016-től a színvonal emelésére Képzési Központok kerültek kialakításra, jelentősen javultak a női klubcsapatok és válogatottak számára rendelkezésre álló pénzügyi és infrastrukturális feltételek, valamint előrelépés történt a női edzőképzésben is. A női szakág mindeközben a hazai médiában is egyre inkább teret nyert.

A női labdarúgás esetében a tömegbázis további növelése a 2020-2025-ös időszakban is fontos feladat. Cél egy olyan növekvő közösség kialakítása, amely nemcsak az elkötelezett csoport tagjaiból áll, hanem alapvetően érdeklődik a női labdarúgás alakulása, hírei iránt. A férfi futballal együttműködve, Bozsik korosztályi fókusszal (6-13 évesek), 2025-re cél, hogy a regisztrált női játékosok száma elérje a 40 ezer főt, míg a versenyengedélyes női játékosok száma a jelenlegi 12 ezerről 20 ezer főre nőjön. Elengedhetetlen a színvonal emelése, ugyanakkor a mennyiségi mutatók még mindig nem érik el a kívánt szintet. 

A női játékosbázis további növelése érdekében az MLSZ a következő ötéves időszakban komoly szerepet szán a kommunikációnak. Ehhez növelni kell a televíziós közvetítések számát, a jövőben az első osztályú női mérkőzéseken is meg kell jelenlenjen a férfi NB I-re már jellemző profi körítés és pontosság a szervezésben. El kell érni, hogy a potenciális támogatók számára is vonzók legyenek a női labdarúgás által kínált lehetőségek, „felületek”. Ennek érdekében kiemelten fogjuk kezelni az A-válogatott és az utánpótlás válogatottak eseményeit, az első osztályú bajnokságot (Simple Női Liga), a Magyar Kupa sorozatot, valamint a Női Labdarúgás Napját. A szakág legfontosabb eseményeihez kapcsolódóan sajtóeseményeket (sajtótájékoztató, háttérbeszélgetés, sajtóreggeli stb.) kívánunk szervezni. 

A média megjelenésekben ugyanakkor visszatérő üzenet, hogy a női labdarúgásban az első számú szempont nem az eredményesség, sokkal inkább a közösségi élmény megélése és a futball, mint közösségszervező erő felismerése, hasznosítása. A női labdarúgás közösségéhez tartozni „menő” életérzés, a kiteljesedés egyik lehetséges útja. 

A célok megvalósításához biztosítani kell, hogy a fiúkhoz hasonlóan az NB I-ben és az NB II-ben is az utánpótlás-nevelés teljes vertikuma versenyeztetésre kerüljön. Szükséges a női versenyrendszer szakmai célok mentén történő átalakítása, ezen belül is a vegyes futball támogatása, a párhuzamos játékengedélyek bevezetése, valamint a megyék nagy többségében önálló női bajnokság és legalább két korosztályos bajnokság elindítása.

 

A női szakág vezetője:

Dénes Dorka

FŐSZPONZORAINK

  • Adidas
  • OTP Bank
  • TMP
  • Mol GBS